A mai légkondicionálás alapkonstrukciói

Cikksorozatunk előző írásában megemlítettük a PTAC-rendszerű –összeintegrált – klímaberendezéseket, amelyek törzsrésze monoblokk jellegű: minden alkatrész megtalálható benne, a fűtési hőlámpa is (ha az adott berendezés fűtési alkalmazása nem földgáz-kapcsolatú). A monoblokk konstrukciójú klímák változat-csoportjának   alternatívája: az osztott (split) rendszerű klímák modellcsoportja. A nagy átaljában kevésbé zajos split klímák ágán szét van választva a hideg oldal a meleg oldaltól, és az utóbbi oldal, mint kompresszort tartalmazó kondenzátor-egység, a kültérbe kerül, betonlapra szerelve, míg a másik egység a beltérben ventillál.gyms

A többnyire légcsatorna nélküli mini-split klímák esetében a hűtőközeg rézvezetékeken át szivattyúzódik a beltéri párologtató egységbe, amely a ventillálás során hőcserélőként is működik: hűtéskor felszívja a helyiség (vagy kisebb helyiség-együttes) levegőjéből a hőt, a hidegebb levegőt pedig elosztja a belső légtérben. A hőcsere szabályozásához tehát nem feltétlen szükségesek légcsatornák. Egyetlen háztartáshoz több mini-split készülékpár is felszerelhető, ha a külső falon van hely több kültéri egység számára. A multi-split klíma esetében viszont csak a beltéri tartozékok száma szaporul: az egyszem kültéri egység a rendszer közös központi részévé minősül, amely helyiségek hosszabb sorát, vagy az adott épület zónáit szolgálja ki. A kültér és a beltér csőkapcsolatait dekorcsatornába szokás rejteni. Mást jelent a légcsatorna: ha az adott téregyüttesben ajánlatosnak, egyben lehetségesnek mutatkozik a légcsatornázás, ilyenkor közös lesz a belső hőcserélő is („fan coil” egység), ahonnét a szellőzőcsatornák elágaznak. A mini-split és a multi-split rendszer fogalmát valamelyest egymásba nyitotta a többzónás légcsatornátlan rendszer feltalálása, továbbá a változtatható hűtőközegáramú rendszeré, vagy épp a légcsatornásan bővített hatókörű mini-split változaté.

A monoblokk klímakonstrukció háztartási alkalmazásban – vagy egyéb funkciójú épület valamely termének hűtésekor-fűtésekor – nem támaszkodik légcsatornára. Ilyenkor a szabad ég alatti kültéri falon nincs készülék, csupán szellőzőrések látszanak, kettős korong alakban. A kondenzációs tekercs oda, a falba épített hüvely külső oldalához ér ki, míg a párologtató részt a vezérlőelemekkel együtt (hőszivattyú, tápkábel, inverter, termosztát) a beltéri készülék hordozza, bentről jól kezelhetően, könnyen cserélhetően. Ha viszont a monoblokk mondjuk egy nem is földszintes hotel központi klimatizálását végzi, más a helyzet: ilyenkor a – megnövelt teljesítményű – készülék  a padlásra, vagy akár a kültérbe is kerülhet, hogy szétágazó légcsatornákon át érvényesítse munkáját, miután a beltéri szellőzőrácsok rendszere kiépült.

Monoblokk klímának a telepítés-igényes integrált klímát szokás nevezni, vagyis a mobil klímát nem, bár persze ez is „egydarabos”. További eset az ablakklíma, amely nemcsak a monoblokk kategóriára tekintettel képez műszaki határjelenséget, hanem a mobil klíma kategóriájára tekintve is. A hőszivattyút pedig újabban nem csak úgy emlegetjük, mint klímakészülékek alkatrészét, hanem úgy is (sőt, ma már inkább így), mint olyan technikai szerkezetet, amely sokhelyt önálló hűtő-fűtő berendezéssé formázva üzemel.

Kapcsolódó témák:
AC. S. Sytems Kft. – Klíma nagyker
A klímakérdés most a kérdés!
Klíma 
címszó a Netlexikonban
#klímakérdés: Írásaink között e kulcsszóra keresve megtalálja kapcsolódó témáinkat.

A minőségi klímaszerelés feltételeiről

Cikksorozatunk eddigi írásaiban a légkondicionálás történetét tekintettük át napjainkig. Innentől másra összpontosítunk: a jelen monoblokk jellegű és osztott hőszivattyú-készülékeire, hőcserélős HMV-tartályaira, klíma-dekorcsatornáira, all-in-one (összesített) illetve mobil Aux- és Midea-klímaberendezéseire. Egyetlen történeti kiegészítéssel tartozunk még, most már csak a közelmúltat érintve.

A kései 2010-es évektől a klímaberendezések „hűtőközegének” (a munkafolyadéknak) a kémiai összetétele megváltozott a korábbi, már szintén 0-fokon ózontámadó képlethez képest. Az 1987-ben előírt, 1989-ben pedig valósan bevezetett, 2018-ig érvényesülő szabvány ugyanis még nem zárta ki, hogy az externális (akaratlan) tágabb-környezeti hő-növelő hatásnak három-négyjegyű számadata legyen – főleg a berendezések szerelési műveletein, a telepítéseken, készülékcseréken át. Az immár elhanyagolható hő-hozzájárulási adatok érdekében a hidrofluor-szénhidrát tartalmú hűtőközeg helyett az utóbbi évek során a hidrofluor-olefin tartalmú munkafolyadék használata terjedt el. Egyébként 2015-től az EU-ban csak inverterrel ellátott klímák forgalmazhatók. Az inverter nem szimplán áramátalakító komponens, hanem az áram erősségét is, feszültségét is, frekvenciáját is szabályozza, így szükségtelenné teszi a készüléki automatika be- és kikapcsolásait, folyamatossá teszi a kompresszor fordulatszámának optimalizációját.

A klímaszerelés sokféle „szerelési anyagot” igényel, amelyek az ilyen berendezésekre szakosodott kiskereskedelmi üzletekben és nagyker raktárakban rendelkezésre kell álljanak. A főbb segédtermékek: tartókonzolok, szigetelt rézcsövek, egyéb – főleg alumíniumból készült – fémcsövek, PVC-csövek cseppvíz számára, csepptálca, kondenzvíz-szivattyú, kábelcsatornák, külön szigetelések, számos villanyszerelési kellék, vezetékektől a lágyindítóig (ez a termék egyszerűsített frekvenciaváltó, amely nagy villanymotorokat is puhán tud indítani, kímélve a hálózatot), csavarok és csavaranyák („hollandik”), szerelődoboz, téliesítő szett, mosózsák. A szerelői eszköztár tartozékai közül nem hiányozhat a hő-és páramérő.

A klímaberendezés kiválasztásához – egyelőre nem a márkákat, hanem a konstrukciós alaptípusokat illetően – meggondolások szükségesek. Ha mondjuk épület-léptékű központi rendszer telepítésére kerül sor, mégpedig úgynevezett csomagolt (PTAC: Packaged Terminal Air Conditioned) konstrukcióval – mert létezik hasonló, de ezzel nem azonos központi megoldás is – , úgy ennek, mármint a PTAC alkalmazásának is megvannak a maga változati lehetőségei. Az csomagolt rendszerbeli főegység lehet tetőtéri, de lehet közelebbi-beltéri és kültéri is, valamint lehet gyári előállítású munkafolyadék működtetője, de lehet vízhűtéses vagy léghűtéses is. Legközelebbi írásunkban már kicsit részletezőbben kezdünk foglalkozni az egymástól eltérő alapkonstrukciókkal, az osztott (split) rendszerek témájánál kezdve.

Kapcsolódó témák:
AC. S. Sytems Kft. – Klíma nagyker
A klímakérdés most a kérdés!
Klíma 
címszó a Netlexikonban
#klímakérdés: Írásaink között e kulcsszóra keresve megtalálja kapcsolódó témáinkat.

A klimatizálás térhódítása 1950 tájától napjainkig

A lakások és a személygépkocsik elektromos légkondicionálásának az a gyorsan felszökő tömegesülése, amely az USA-ban a II. világháború után bekövetkezett, kevés közvetlenül megelőző újításra támaszkodott. A háborús idők nem kedveztek az ilyen irányú fejlesztéseknek, de alig egypár kis innovációs lépés is elégnek bizonyult a hamarosan megvalósuló, Európára is kiható nagy ugráshoz. 1939-ben a detroiti Packard Motor Car Company – a világon először – légszabályozó-beépítéssel kínált gépkocsikat. (Korábban a Chrysler Motors e tekintetben csak kísérleti bemutatókig jutott, gyártásig még nem.) A másik említendő háborúkori újdonság: 1945-ben Robert Sherman (a Massachusetts állambeli Lynn lakosa) hordozható, ablakba szerelhető klímakészülék kidolgozott tervével jelentkezett, mely gyártandó holmi egyszerre vállalt hűtő-fűtő, párásító-párátlanító és légszűrő funkciót. Mire Sherman szabadalmaztatta találmányát (1948), addigra már több nagy gyártó lecsapott koncepciójára, és a feltaláló kisemmiződött, viszont a ténylegesen  hozzzáférhetővé vált készüléktípus hamar mérsékeltté alakuló árának igen sokan örültek.

Tíz év múltán a klimatizálás továbbterjedését már olyan fejlesztések segítették elő, amelyekben Japán volt az élenjáró. Először ott gyártottak légcsatorna nélküli, úgynevezett mini-split rendszereket (azóta már létezik légcsatornás mini-osztott berendezés is). Az 1950-es évek második felében és az 1960-as években a Mitsubishi Electric Corporation és a Toshiba Corporation szerepe emelkedett ki; az 1970-es években az oszakai Daikin Industries vette át tőlük a vezető szerepet a légcsatornátlan klímák innovatív gyártásában.

A 20. század harmadik negyedében elterjedt különböző konstrukciójú légkondicionáló berendezések és a jelenkoriak közt már nincsenek kiáltóan feltűnő műszaki különbségek – a rézötvözetek használata például eléggé régtől konstans –, de a számos finom technologikus különbség együttesen mégsem jelentéktelen.  Mi különbözteti meg a mai monoblokk jellegű és osztott hőszivattyú-készülékeket, hőcserélős HMV-tartályokat, klíma-dekorcsatornákat, az all-in-one (összesített) illetve mobil Aux- és Midea-klímaberendezéseket a negyven-ötven évvel ezelőtti hasonló funkciójú gyártmányoktól? Egyelőre csak két példát említünk, amelyekről legközelebbi cikkünkben még lesz szó: a rendszeres tisztíthatóság, az idővel felértékelődött fertőtlenítési szempont szerinti módosításokat, valamint a korábbi képletű „freon” hűtőközegek (munkafolyadékok) lecserélését egyre kevésbé természetkárosakra.

2020-ban a glóbuszon újonnan telepített klímakészülékek száma közelebb állt a két-, mint a másfél milliárdhoz. Ha a trendet meghosszabbítjuk, 2050-ben csaknem hatmilliárd ilyen telepítés történik majd.  Húsz éve a kínai lakásállomány klimatizáltsága 10% alatti volt; ma 70% körüli – nem is oly nagy már az elmaradás az Egyesült Államokbeli 90%-tól.

Kapcsolódó témák:
AC. S. Sytems Kft. – Klíma nagyker
A klímakérdés most a kérdés!
Klíma 
címszó a Netlexikonban
#klímakérdés: Írásaink között e kulcsszóra keresve megtalálja kapcsolódó témáinkat.

Légkondicionálás a 20. század első felében

Folytatjuk cikksorozatunkat, amelynek tematikai középpontjában napjaink klímaberendezései állnak, miközben a teljesebb kép érdekében kitérőket is teszünk. Így fő témánkra csak a légkondicionálás történeti előzményeinek áttekintését követően térünk rá.

Az előző írásunkban történeti áttekintésünk során elérkeztünk a 20. századelőig, és vázoltuk a modern légkondicionálást megalapozó Willis H. Carrier találmányát. Ez az elektromosság-igényes 1902-es eljárás ugyan nem előlegezte meg a légszabályozásban azóta elterjedt összes műszaki megoldást és összetevőt, de meghatározta a fejlesztési út alapvonásait. Carriernek és néhány szintén amerikai kortársának így több közük van a légkondicionálás jelenéhez, így a mai monoblokk jellegű és osztott hőszivattyú-készülékekhez, a hőcserélős HMV-tartályokhoz, klíma-dekorcsatornákhoz, az all-in-one (összesített) illetve mobil Aux- és Midea-klímaberendezésekhez is, mint bármely korábbi feltalálónak.

Carrier korából mindenképp említenünk kell még Alfred Wolffot és Stuart Warren Cramert. Wolff ammónia-alkalmazású, tartósan megbízható hűtőrendszereket alkotott nagy New York-i belterek számára: Carnegie Hall, Cornell Medical College (boncolórészleg), tőzsdepalota. Cramer pedig a North Carolina állambeli Charlotte legnagyobb hírű textilüzemében a szövőszál-nedvességtartalom állandósítására dolgozott ki levegőkezelési módszert, és ő használta először az air conditioning kifejezést, egy 1906-os szabadalmi előadása alkalmával. Carrier elég hamar elfogadta ezt a szóhasználatot, sőt, 1915-ben, már nagyvállalkozói szakaszában, gyárának nevébe is belefoglalta (The Carrier Air Conditioning Company of America). Egy mellék-adat: háztartási hűtőgépet –  csak a maga kis belterében hűtő „jégszekrényt” – 1913-ban dobtak először piacra a világon, Chicagóban.

Cramer példájának megfelelően Carrier sem pusztán kellemesebb munkakörülményeket garantált termékei által, hanem egész iparágak – termelőiek és szolgáltatóiak – légszabályozási úton történő előmozdítását ambicionálta. Az ipari üzemeknek történő eladások első nagy hulláma után a mozipaloták, a sportcsarnokok, a bevásárlóközpontok és az irodaházak klimatizálása következett (keresztventilláció a felhőkarcolókban). 1928-tól a légkondicionálásban használt gyúlékony, robbanásveszélyes és méreganyagokat tartalmazó gázok helyére a megváltónak látszó freongáz lépett.  Az évszázad első felében viszont lakás-klimatizálásra még csak multimilliomosok gondolhattak, akiknek nem is lakása, hanem magánrezidenciája volt. C. G. Gates azt is megkövetelte, hogy olasz-reneszánsz stílben berendezett házában a Carrier-gyártól rendelt hűtőrendszer beltéri egysége (hosszában hatméteres objektum) szintén firenzeies bútormegmunkálású fadobozban húzódjon meg, a nyílásoknál aranyozott lamellákkal. Húsz év múltán, 1933-ban, David St. Pierre Du Bose, gazdag carolinai örökös, aki Gates-től eltérően maga is kiváló műszaki képzettséggel rendelkezett, saját konstrukciójú központi klímahálózattal látta el újépítésű otthonát. Kirívó eset volt ez is: még jóideig Amerikában sem kezdtek számottevően szaporulni a központi-klímás magánlakok. (Du Bose azért bőven megérte a lakás-klimatizálás tömegesülésének korát, ugyanis 1994-ben halt meg, 96 éves korában.)

A 1930-as évek világgazdasági válsága és a II. világháború megállította a légkondicionálás fejlődését, így Európában csak 1947-től indult klímagyártás: a francia Airwell márka volt az úttörő.

Kapcsolódó témák:
S. Sytems Kft. – Klíma nagyker
A klímakérdés most a kérdés!
Klíma 
címszó a Netlexikonban
#klímakérdés: Írásaink között e kulcsszóra keresve megtalálja kapcsolódó témáinkat.

 

 

 

 

A mai légkondicionálás előzményei – újkori találmányok

Folytatjuk cikksorozatunkat, amelynek tematikai középpontjában napjaink klímaberendezései állnak, miközben a teljesebb kép érdekében kitérőket is teszünk. Így fő témánkra csak a légkondicionálás történeti előzményeinek áttekintését követően térünk rá. A mai monoblokk jellegű és osztott hőszivattyú-készülékekig, a hőcserélős HMV-tartályokig, klíma-dekorcsatornákig, az all-in- one (összesített) illetve mobil Aux- és Midea-klímaberendezésekig hosszú találmányi út vezetett.

Az eddigiekben az otthoni terek, illetve munka- és kulturális terek levegőjének nyáridei, hűtési célú tudatos befolyásolásának ókori módozatait ismertettük. Az ablakokba függesztett vizes gyékények, párolgó víztartályok (mely utóbbiak hatékonyságát Kínában rabszolgák-hajtotta nagyventillátorok is fokozták), a  római kifejlesztésű fali vízáramlások, a perzsa épületekbe ágyazódó széltornyok használata a középkor folyamán sem ment egészében feledésbe, ám jelentős újítási hullámot ez az ezeréves korszak nem hozott.

A 17. században I. Jakab angol király udvarában egy holland mérnök-feltalálónak, Cornelis Drebbelnek sikerült titkon nagyobb mennyiségű jeget tároznia télről, amelyet aztán a Westminster székesegyház magasabb szintjeire vitetett és ott – megintcsak titkon – sóval felolvasztott, hogy a leszálló hideg ámulatot keltsen a királyban és kíséretében. Ez az ötlet azonban még nem volt speciálisan újkori jellegű. A 18. századi Amerikában Benjamin Franklin és kortársa, az óvilági Cambridge kémiatudósa, John Hadley az alkohol és az éter párolgását és ennek gyors hűtő hatását vizsgálták. Közös kísérletükhöz higanyhőmérőt és fújtatót használtak, termelve némi jeget.

A 19. század húszas évei elején Angliában Michael Faraday – később az elektrokémia megalapozója – ammónia-összenyomással és -cseppfolyósítással rátalált az áramtalan, hangtalan abszorpciós hűtőkészülékek működési alapelvére. Egyáltalán a hűtés történetében – még nem a nagy légterek hőkondicionálásának történetében – ez jelentette az újkori fordulatot. A Franklin-féle és a Faraday-i műszaki gondolatok szintetizálásával a floridai John Gorrie doktor 1842-ben kompresszoros (gáz-sűrítéses) jégkészítő gépezetet szerkesztett. Az ausztrál James Harrison 1855-ös szabadalma, egy nagyméretű kompresszoros és kondenzátoros jégtermelő készülék – hűtőgázt keringető tekercseivel – már napi három tonna jeget tudott előállítani. Csak gyáripari célokra természetesen, mert a nagybani mechanikus jégelőállításhoz roppant termetes gép kellett, a felhasznált gázfélékkel pedig nagyon gondosan kellett bánni: mérgezőek és gyúlékonyak voltak.

Az elő-modern időszak után a 20. századelő hozta meg a modern légkondicionálás, az elektromos klímaberendezések korának kezdetét. A modern klímatechnológia atyjának Willis H. Carrier-t szokás tartani, aki 1902-ben, New Yorkban egy nyomdaüzemben megszüntette a papírkárosító párás forróságot azzal, hogy a tetőszellőztetés eredménytelenségét megelégelve elektromos ventillációt alkalmazott egy vízvezetékes, permetezőkkel ellátott gőzkeringető tekercsrendszer működtetésénél. Egyszerre ért el párátlanító, légtérhűtő, és légtisztító hatást.

Kapcsolódó témák:
S. Sytems Kft. – Klíma nagyker
Klíma 
címszó a Netlexikonban
#klímakérdés: Írásaink között e kulcsszóra keresve megtalálja kapcsolódó témáinkat.

Légkondicionálás az ókorban

Cikksorozatunk előző, bevezető írásában már jeleztük, hogy témánk elsősorban a jelen korszerű légkondicionáló technológiáinak, konstrukcióinak ismertetése. Olyan műszaki rendszereket és rendszer-tartozékokat mutatunk be, mint a mai monoblokk jellegű és osztott hőszivattyú-készülékek, a hőcserélős HMV-tartályok, klíma-dekorcsatornák, az all-in- one (összesített) illetve mobil Aux- és Midea-klímaberendezések. Néhány írás erejéig azonban foglalkozunk az előzményekkel is, és nem csupán a közelebbi múltat illetően, mert még az ókori klímakonstrukciók sem mind muzeális érdekességek csupán.

A 21. századi Iránban az új építésű házak közt is akad számos olyan, amely az i. e. 4. századi perzsák épülethűtési leleményeit alkalmazza, mégpedig elismerésre méltó eredménnyel. Ezek természetesen elektromosság-mentes megoldások. Például az Iráni-fennsík nyarainak forró levegőjében sok ház ahelyett, hogy meglapulna (kicsiny ablakvágatokkal) inkább nagy felületekkel felmagasodik, díszes oromzattal, tornyos fedéllel büszkélkedik. Ha azonban jobban szemügyre vesszük ezeket a magaslati díszeket, sejthetővé válik, hogy egyikük-másikuk valamiféle funkcionális rendszer része, mely komplexum mélyen az épületbe ágyazódik. Egyes tornyok ornamentikus-ritmikus tagoltsága, szaggatott, zsalu-szerű nyitottsága nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem optimális formát képez bizonyos szellőkürtő-működés számára. Ami kívülről is látszik, az a szélfogó torony eszes kiképzése. Akárhonnét támad szellő, a torony valamelyik oldala mindig szembenső vele. Az épp szembenső oldalon beáradó forró lég egy része a másik oldalon kilép a toronytérből: huzatos a torony. A huzat a forró lég egy részét alászállásra bírja, egy, a torony aljában helyezkedő vízmedencéhez, ahol az odaáramlott lég a víz színe fölött lehűl. Innen falnyílásokon át a hűs levegő belengi a ház lakó- és tevékenységi helyiségeit.

Ötezer éve az egyiptomi fáraó palotájának luxushűtése még összehasonlíthatatlanul nehézkesebb volt: rabszolgák ezreinek mindennapi munkájával történt. Alkonyattájt megbontották a palotafalakat, és a kiemelt soktonnás tömböket kötelekkel és görgőkkel kivitték az éjjel meghidegülő sivatagba, majd reggel emelőszerkezetek segítségével visszaépítették a falakat.

Később ez a gyakorlat már nem dívott az egyiptomi birodalomban: a fáraói rezidenciában is áttértek annak a módszernek a nagyobb szabású változatára, amelyet a palotán kívüli építményekben szerényebb felszereléssel mindig is alkalmaztak, a zárt terekbe állított víztartályokat, illetve vizes ablakfüggönyöket használó, párologtatásos technikára. A vízigényes hűtés a déleurópai antikvitásnak is tartós szokása lett, egyrészt a falak locsolása formájában, másrészt a Római Impérium kiterjedt csatornázó építkezéseivel összefüggésben: a városokba érkező magas aquaductusokból a hideg víz jelentős része házfali vezetékekbe jutott.

Cikksorozatunk következő darabjában már úgy folytatjuk történeti áttekintésünket, hogy ennek során már a modern kor néhány felfedezéséről, találmányáról is szó lesz.

Kapcsolódó témák:
S. Sytems Kft. – Klíma nagyker
Klíma 
címszó a Netlexikonban
#klímakérdés: Írásaink között e kulcsszóra keresve megtalálja kapcsolódó témáinkat.

Klíma kontra klíma: természet és technika

A klímaberendezések típusainak ismerete, a működésük és használati tudnivalóik bizony számos kérdést vetnek fel. E kérdések megválaszolására új cikksorozatot indítunk, melyet a klíma- és klímaismeret, a klímaváltozások problémai és a klímakérdések köré csoportosítunk.

A részletek megvilágítása érdekében kitérünk az ide kapcsolódó egyéb témákra is, például sor kerül anyagismereti magyarázatokra. Elsősorban napjaink korszerű légkondicionáló technológiáiról lesz szó, ám bevezető cikkeinkben kicsit vissza is tekintünk az ilyen technológiák történeti múltjára.

A „klíma” szó ógörög eredetű, és eredetileg csakis az évszaki jellegű időjárás-változatokra, valamint a különböző éghajlatok sajátlagos időjárási viszonyaira vonatkozott. Ez a két rokonítható szójelentés ugyan máig érvényben van, maga a szó azonban a reneszánsztól fogva számos átvitt értelmet is kapott. Általában muszáj valamilyen jelzővel társítani („kulturális klíma”, „politikai klíma” stb.; ahogyan a „magatartás” szó is üres így pusztán önmagában), de akad egy olyan átvitt jelentése, amely jelző nélkül is megáll. Ez az az eset, amikor a „klíma” szóval a légkörnyezetet mesterségesen befolyásoló műszaki eszközt vagy eszközegyüttest jelöljük.  Amit ma tárgyias-praktikus értelemben „klímának” nevezünk, az gyakorlatilag szűkkörű fizikai hatás elérésére szolgál: az otthoni vagy közösségi épített terek légviszonyait szabályozza (tehát például nem kergeti el egy országrésznyi terület egéről a felhőket, és nem is gyűjti össze azokat az esőre váró szántóföldek fölött).  Ha nem is kizárólagosan, de elsősorban a kánikula ellenében használatos. A kánikula olyan fajta hőség, amely az eredeti értelemben klimatikus, úgyhogy az olvasztókohók szándékolt hőségétől eltérően egész tájegyütteseket megül, sőt, akár több kontinensnyi területre kiterjedhet. A kánikulát a klímaberendezések sokasága sem számolja fel, csupán földi ellenbuborékokat létesít benne.

Az emberi ősidőknek voltak olyan szakaszai, amikor a legtöbb földi régió lakói inkább a hideg ellen kellett védekezzenek, és jöttek olyan szakaszai, amikor   sokhelyütt túlsúlyra jutott a meleg elleni védekezés, még ha az egyes éveken belül adódott bántó fokú hideg is, meleg is. A barlang a szélvédett tűzgyújtás kultikus helye volt, de egyszersmind – egy-egy időjárási fordulaton túl – a legbiztosabb hűvös árnyék helye is volt.

Az ókori környezethűtési – vagy épp fűtési – technikák az őskorban még csupán igen kezdetlegesen előlegeződtek. Így itt nem érdemes taglalnunk ezeket a halovány előképeket: legközelebbi írásunkban rögtön rátérünk az i. e. 3000-től az   i. sz. 5. század végéig terjedő korszak határozottabb találmányi formát öltő olyan módszereire, megoldásaira, amelyek némelyike még városnegyedekre kihatóan is enyhíteni tudta a légkör kellemetlenségeit. Innen persze még  hosszú út vezetett a közelmúlt és a jelen monoblokk jellegű és osztott hőszivattyú-készülékeiig, a hőcserélős HMV-tartályokig, klíma-dekorcsatornákig, az all-in-one (összesített), illetve mobil Aux- és Midea-klímaberendezések karrierjéig.

Kapcsolódó témák:
S. Sytems Kft. – Klíma nagyker
Klíma
címszó a Netlexikonban
#klímakérdés: Írásaink között e kulcsszóra keresve megtalálja kapcsolódó témáinkat.

 

Lányos szakmák / fiús szakmák?

Lányok Napja főcím

Lányok Napja 2021

„A Lányok Napja nem nyitott ajtókat zár be a fiúk előtt, hanem a lányok előtt csukott ajtókat nyitja ki”, vallja a műszaki-technológiai szakmákat népszerűsítő pályaorientációs napról Polgár Judit sakkolimpiai bajnok, a program fővédnöke.

Lányok Napja

Szerte a világban jellemző, de hazánkban különösen alacsony a nők aránya a műszaki, természettudományos és informatikai területeken: az itt dolgozóknak legfeljebb 18-24%-a nő, vezető pozícióban pedig szinte egyáltalán nem találunk nőt. Számos tanulmány egybehangzó eredménye erősíti meg, hogy a tudományos kutatási területeken – beleértve a humán tudományokat is – komoly hátrányokkal és nehézségekkel kell megküzdeniük a nőknek a szakmai előrejutás és érvényesülés tekintetében férfi kollégáikhoz képest, és minél magasabb tudományos szintet vizsgálunk, ez annál inkább igaz. Ezzel is összefügg az a jelentős bérszakadék, ami a férfiak és a nők keresete között van, a KSH adatai szerint a férfiak bruttó jövedelme 2019-ben 20%-kal magasabb volt a nőkénél (ennek mérséklésére indította el az Amnesty Magyarország idén márciusban az Egy Lépéssel Közelebb c. kampányát). Mindezen jelenségek oka sok összetevős, különböző társadalmi, szociálpszichológiai és gazdasági-törvényi összefüggésekben kereshető. Ezek hátterében erőteljesen hatnak a nemi sztereotípiák, melyek másfajta elvárásokat támasztanak a lányokkal szemben mind a személyiségjegyeket és készségeket, mind a szerepmegfeleléseket illetően, mint amilyeneket hagyományosan a műszaki-tudományos pályákhoz társítunk. A fiatal lányok már az iskolában is kevésbé merik próbára tenni magukat a „fiús” tárgyakban, még ha meg is van bennük az érdeklődés és az adottság, kevesebb bátorítást kapnak környezetüktől ezen a területen, és nehezebb érvényesülniük ezeken az órákon. Pedig a lányoknak is van helye a műszaki-informatikai és természettudományokban, és szükség is van rájuk. Mi sem jobb példa erre, mint dr. Karikó Katalin életútja, aki a Pfizer koronavírus-vakcina egyik vezető fejlesztője: életútja nemcsak arra példa, hogy de bizony mennyire hogy van helyük a nőknek a természettudományos pályákon, de sajnos azt is jól példázza, hogy milyen rögös út vezet ma számukra a sikerekhez.

A Nők a Tudományban Egyesület célja, hogy változtasson ezeken a tendenciákon, és megmutassa a szakmának: érdemes a nők oktatását és karrierjét is támogatni a kutatásfejlesztés és innováció területén. A női kutatók láthatóságát és szakmai elismerését szolgálja az általuk alapított Nők a Tudományban Kiválósági Díj, amit évről évre olyan fiatal kutatónőknek ítélnek oda, akik aktív részesei a tudományos életnek, és kiemelkedő eredményeket érnek el a szakterületükön. Fontos feltétel az is, hogy a díjazottak magukénak érezzék a természettudományos és műszaki pályák népszerűsítését a fiatal lányok körében, példaképként segítsék az utánuk következő generációt.

Lányok Napja a Coca-Colánál
Lányok Napja a Coca-Colánál

Ezen missziójuknak fontos eszköze a Lányok Napja rendezvény, melyet idén április 22-én 10. alkalommal szerveznek meg. Hagyományosan ezen a pályaorientációs napon általános- és középiskolás lányok testközelből nyerhetnek bepillantást a “fiúsnak” gondolt és ezért a lányok elől sokszor elzárt, úgynevezett STEM területekhez kapcsolódó szakmák mindennapjaiba. Ez az angol mozaikszó a science (természettudományok), a technology (technológia), az engineering (műszaki-mérnöki tudományok) és a mathematics (matematika) tudományterületeit foglalja magába, beleértve az informatikát is. A program célja, hogy az addig átláthatatlan labirintusok átjárhatóvá váljanak: a résztvevők interaktív programokon gyakorló mérnököktől, kutatóktól első kézből kapnak információkat a szakmák valódi kihívásairól és a lányok elhelyezkedési lehetőségeiről. A pandémia miatt ezen a napon most egy izgalmas digitális eseményre kerül sor kerekasztalbeszélgetések formájában inspiráló előadókkal, véleményvezérekkel, lebilincselő előadásokkal. A személyes látogatásokat egy őszi időpontban fogják megrendezni, melyek során menő irodákat, gyárakat, kutatólaborokat, egyetemeket látogathatnak meg az előzetesen regisztráló fiatalok, és izgalmas eszközöket, applikációkat próbálhatnak ki többek közt a robotika, a mobil applikációk, a környezetbarát energiaforrások és még számtalan egyéb területen. Beleshetnek a trendi irodák kulisszatitkaiba, és testközelből tapasztalhatják meg, mennyi lehetőséget nyithat meg előttük a természettudományos tárgyak. Női kutatók, mérnökök és informatikusok mesélnek a munkájukról és saját szakmai életútjukról, a nők lehetőségeiről a szakmájukban.

Lányok Napja Accenture Magyarország
Lányok Napja az Accenture Magyarországnál

A Lányok Napja az ország legnagyobb lányoknak szóló pályaorientációs napja. Az elmúlt években 250 iskolából több mint 12 500 fiatal lány szerzett inspirációt jövőbeli elhelyezkedéséhez a legjobb technológiai vállalatok, egyetemek és kutatóintézetek programjain. Eddig több mint 100 tudományos, technológiai és műszaki vállalat, egyetem és kutatóintézet mutatkozott be programjaikon. Az ajtó természetesen a fiúk és a tanárok, szülők előtt is nyitva áll.

A programokra előzetesen regisztrálni itt lehet:
Lányok Napja – programlista

Kapcsolódó oldal:
Nők a Tudományban Egyesület
Lányok Napja
Lányok Napja, FB oldal

 

Vevőkapcsolatok kezelése – CRM (2. rész)

CégbarátAz előzőekben azonos címmel jelent meg írásunk a CRM területéről. A téma kifejtésével a mostani írásunkban is foglalkozunk. A CRM rövid áttekintését követően tekintsük át a CRM rendszer kialakításával és bevezetésével kapcsolatos legfontosabb lépéseket.

  1. lépés: Üzleti igények vizsgálata

Egy CRM rendszer bevezetését megelőzően az egyik legnagyobb feladat annak meghatározása, hogy mire is van szüksége a cégnek, hol segítheti a legtöbbet a CRM.

Mivel a CRM kapcsolódik például az értékesítéshez, a marketinghez, vevőkapcsolatokhoz, mind offline, mind online – ezért a CRM stratégia felépítése szempontjából fontos, hogy mindegyik terület esetében meghatározásra kerüljenek az igények, illetve, hogy az egyes részcélok megvalósításában a terület minden dolgozója részt vegyen. A vezetőség feladata pedig az, hogy az egyes részcélokat és erőforrásokat összehangolja, illetve, hogy a CRM szemléletet a szervezet egészére kiterjessze.

  1. lépés: Vevői igények meghatározása

Az üzleti igények azonosítása a szervezetről szól, a CRM viszont kizárólag a vevőről szól. Szükséges tehát a vevői igények – különös tekintettel a szolgáltatások teljesítésének körülményeire és az ügyfélszolgálati tevékenységekre – megismerése. A vevői igények felmérésére a legnyilvánvalóbb eszközön, a közvetlen megkérdezésükön túl, számos eszköz áll rendelkezésre. Ezek alapvető közös eleme az odafigyelés. Használhatunk online monitoring eszközöket vagy a közösségi média felületeink elemzését annak érdekében, hogy a vevők érzéseit, gondolatait és igényeit pontosabban azonosítani tudjuk. Itt is lehetőség van kvalitatív elemzésekre, de megfelelő mennyiségű és szerkezetű kosár-adat birtokában és adatbányászati eszközök bevonásával azonosíthatók bizonyos siker- és kudarcelemek, illetve meghatározhatók, hogy mely vásárlók képviselik a legnagyobb értéket és hogy miért.

  1. lépés: Célok kitűzése és a siker mérhetővé tétele

A CRM minden esetben egy hosszútávú elkötelezettséget jelent és így egy hosszútávú közelítést igényel. Az üzleti igények függvényében ilyen cél és mérőszám lehet például:

  • vevőszám növelése
  • egy vevőre jutó nyereség
  • piacrészesedés növelése
  • vevőelégedettség növelése
  • az értékesítési folyamat integráltságának növelése

A mérési eszközök és a mérőszámok természetesen a kiválasztott célokon múlnak, illetve egy-egy célhoz több indikátor is kapcsolható a pontosabb elemzés érdekében. Lényeges ugyanakkor, hogy több cél és több mérőszám esetén kialakításra kerüljön az ezek közötti súlyozás és hierarchia.

  1. lépés: Implementáció

Az összes figyelni kívánt cél meghatározását és specifikálását követően a rendszer bevezetésével kapcsolatos alapvető döntéseket kell meghozni:

  • milyen csatornákra fog kiterjedni
  • melyek a kulcspontok
  • milyen adatigény merül fel és ez hogyan biztosítható
  • a tervezett változtatások hogyan valósíthatók meg az egyes csatornákban
  • hogyan kommunikálhatók a változások a szervezeten belül és az ügyfelek felé
  • a megvalósítás ütemezése
  • várható akadályok
  • szükséges pénzügyi, humán és egyéb erőforrások rendelkezésre állása
  1. lépés: A megfelelő eszköz kiválasztása

CRM eszközökből is széles kínálat áll az érdeklődők rendelkezésére, melyek különböző felhasználási területre készültek. A számunkra megfelelő rendszer kiválasztásához tehát elengedhetetlen egy letisztázott CRM stratégia – megfelelő eszköz csak akkor választható ki, ha tudjuk, hogy mi a cél, milyen csatornák mely kulcspontjait kívánjuk bevonni és hogy milyen adatokkal és hogyan kívánunk dolgozni.

A CRM eszközök néhány jellemző irányvonala:

  • az együttműködés támogatása: A szervezet különböző pontjain keletkező, de összetartozó információk becsatornázása és hasznosítása érdekében szükséges egy közös adatbázis, melyet mindenki hozzátehet. Például egy-egy gyakran visszatérő ügyfélkérdést vagy panaszt nem elszigetelten kezeli az egyes részterület, hanem a kollaborációs tér segítségével javaslat fogalmazható meg a termékfejlesztés felé vagy egyszerűen csak pontosítani kell az elsődleges vevőtájékoztatás tartalmát.
  • közösségi média CRM: az elérhető eszközök alkalmasak a közösségi médiacsatornánkkal kapcsolatos adatok gyűjtésére, posztok ütemezett elhelyezésére, kulcsszavak figyelésére, illetve akár a kommentek érzelmi tartalmának elemzésére.
  • operatív CRM: a vállalkozás és a vevő találkozási pontjához vezető csatornákat kezeli, így alapvető jelentősége van a vevőélmény kezelésében
  • Értékesítési- és marketingfolyamatok automatizálása: Az értékesítéstámogató rendszerek kezelik és ütemezik a meglévő és potenciális ügyfelekkel zajló kommunikációt és tranzakciókat. A marketing automatizáció pedig arra kínál lehetőséget, hogy korábbi vevők részére célzott tájékoztatás vagy termékkiajánlás történhessen, illetve ezek utánkövethetők legyenek
  • analitikus CRM eszközök célja vevői adatok rögzítése és elemzése a vevők a magatartásukon keresztüli megértése érdekében. Ilyen eszköz például a weboldal használatával kapcsolatos adatok gyűjtése, korábbi vásárlások és megtekintések alapján jövőbeli vásárlások előrejelzése vagy egyes vevők specifikus szegmensekbe történő besorolása.

A CRM a vevőkkel történő kommunikáció sarokköve. A digitális technológia képes jelentősen megkönnyíteni és eredményesebbé tenni az összefüggések feltárását, és ez igazán hasznossá teszi. Ennek ellenére a CRM nem korlátozható a digitális csatornákra, hiszen offline interakciók is történnek.

A megfelelő CRM stratégia bevezetése számos előnyt hozhat, pl: csökkenő ügyfélkiszolgálási költség, elégedettebb vevők, hatékonyabb és testreszabottabb kommunikáció.  A CRM legnagyobb eredménye mégis a vevők megértése, és ez a megismerés teszi lehetővé az igényeik eredményesebb kielégítését, ami pedig közvetlenül megjelenő előnyöket hoz a márka számára.


—-

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

A CÉGBARÁT Program egy kommunikációs közösség kialakítását és tagjainak marketingtudatosságának megerősítését célozza meg. Ennek keretében az e téren is hátrányos helyzetű mikrovállalkozások a számukra kialakított módszertan segítségével, illetve egymástól is tanulva a saját igényeiknek és lehetőségeiknek megfelelő egyéni marketing-mixet, illetve új üzleti kapcsolatokat építhetnek. A Program elsősorban a Közép-Dunántúli Régió és Zala megye területét kívánja ellátni, de természetesen lehetőség van Magyarország más területeiről is jelentkezni, csatlakozni.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

 (X)

VEVŐKAPCSOLATOK KEZELÉSE – CRM

CégbarátA marketing alapvető célja, hogy az egyszerű emberből vevőt teremtsen azzal, hogy igényeiket felméri és megfelelő termékeket, megfelelő áron kínál számunkra. Ebben az összefüggésben szükséges tehát a CRM (customer relationship management – vevőkapcsolatok kezelése) néhány alapvető elemének és összefüggésének áttekintése.

A CRM valójában a kereskedelmi tevékenységgel egyidős. Amikor a boltos beszélgetett a vevőjével és a következő alkalommal emlékezett annak nevére és hogy mit vásárolt, akkor már vevőkapcsolatot épített. A kezdeti időszakban, ahogy maguk az ügyletek is, a vevőkapcsolatok ápolása és hasznosítása alapvetően személyes és humán jellegű volt. Napjainkban – a mindent átható digitalizáció következtében – ez a személyesség megszűnik, ami azt jelenti, hogy a korábbiaknál nagyobb szükség van egy korszerű CRM-re a vevőkkel való kapcsolat kialakítására és gondozására. A korábbiak megfogalmazottak alapján a marketing alapvető feladata a potenciális ügyfeleknek a vállalat kommunikációs hálójába történő bevonása és a kapcsolat fenntartása. Egy ismerőssé tett márka termékei számottevő előnyben vannak a következő vásárlási döntés meghozatala során.

A CRM célja tehát az, hogy tartalmas és tartós kapcsolatot építsen ki a vevőkkel. A hangsúly a hosszútávon van. Nem az azonnal nyereség a mérőszám, hanem a kapcsolat teljes hossza során realizálható vevőérték, ideértve minden jövőbeli vásárlás pénzbeli értéket, illetve az elégedettségüket és hűségüket kifejező visszacsatolásokat és referenciákat.  A digitális térben a CRM mint kapcsolatkezelési stratégia nagymértékben épít a digitális technológiákra a marketing, az értékesítés, az after-sales és egyéb folyamatok automatizálására, illetve az ezek során keletkezett adathalmaz hasznosítására.

A CRM-modell piramisának legalján a nagyközönség helyezkedik el, melyek egy részéből az első szakasz során a marketing tevékenységeknek köszönhetően a potenciális vevők csoportja válik ki. A következő szint kiindulópontja a konverzió, amikor az adásvétellel mint elsődleges tranzakcióval az érdeklődőből vevő lesz. A kapcsolat létrejöttével – a fizikai tranzakciótól függetlenül – elindul egy kommunikáció, mely tartós kapcsolattá fejlődhet a megfelelő csatornák és tartalmak igénybevétele esetén. Ennek eredményeképpen létrejön az összekapcsolt vevő (bonded customer) kategóriája. A piramis csúcsán pedig a vállalkozás azon „barátjai” vannak, akik nemcsak kötődnek a márkához, hanem aktívan támogatják azt (ebben a körben a legkönnyebb a vevők megtartása, illetve a legeredményesebb a felülértékesítés és keresztértékesítés)

Felülértékesítés (upselling) esetén a vevőnk meglévő vásárlási hajlandóságát felhasználva igyekszünk egy magasabb fogyasztói értéket (és ezzel magasabb vételárat és nyereséget) képviselő hasonló terméket is lehetőségként felkínálni. Például a keresett termék nagyobb kapacitású változatát valószínűleg megfontolás tárgyává teszi a vásárló, ha az ár az adott nagyságrendben nem tér el túlzottan.

A keresztértékesítés (cross-selling) esetén az elsődleges termékhez/szolgáltatáshoz kapcsolódó termék/szolgáltatás kerül bemutatásra. Például telefon vásárlása esetén a webshop kapcsolódó termékként kínálhat tokot, kábeleket vagy egyéb kiegészítőket. Ezek általában relatíve kisebb értékű termékek, így ezek esetében a vevő elégedettsége, kiszolgálása az elsődleges, nem az értékesítés bevétele.

A CRM alkalmazása tehát számos előnyt jelent:

  • több bevétel, illetve magasabb jövedelmezőség
  • magasabb ügyfél-elégedettség és nagyobb lojalitás
  • jobb ügyfélkiszolgálás és magasabb operatív hatékonyság
  • ügyfélakvizíció költségeinek csökkenés – CRM révén a lemorzsolódás alacsonyan tartható, tehát új ügyfelek szerzésére kevesebb erőforrást kell igénybe venni, különös tekintettel arra, hogy az ügyfélmegtartás olcsóbb is

Egy jó vevőkapcsolati rendszer tehát kritikus elem az üzleti sikerben. Egy új ügyfél megszerzésének költsége általában jóval magasabb, mint egy meglévő ügyfél megtartásásáé. A CRM rendszer vagy eszközök bevezetése és integrációja tehát szükséges beruházásnak tekintendő, melynek költségeit kompenzálják a visszatérő ügyfelek vásárlásai.

 

—-

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

A CÉGBARÁT Program egy kommunikációs közösség kialakítását és tagjainak marketingtudatosságának megerősítését célozza meg. Ennek keretében az e téren is hátrányos helyzetű mikrovállalkozások a számukra kialakított módszertan segítségével, illetve egymástól is tanulva a saját igényeiknek és lehetőségeiknek megfelelő egyéni marketing-mixet, illetve új üzleti kapcsolatokat építhetnek. A Program elsősorban a Közép-Dunántúli Régió és Zala megye területét kívánja ellátni, de természetesen lehetőség van Magyarország más területeiről is jelentkezni, csatlakozni.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

 (X)