Mi fán terem az off-page SEO?

CégbarátA SEO-tevékenység harmadik területe az „off-page SEO”, azaz a portál külvilággal való kapcsolatrendszerének kialakítása, a portálon kívüli tényezőkkel foglalkozik.

A foglalkozás szintje és mikéntje az „on-page SEO” -tól függ, csak azt követően alakítható ki, ahogy a portál „on-page SEO”-ja készen van.

A portálok a linképítés révén kapcsolódnak az internet más szereplőihez, ahogy az emberi idegrendszer sejtjeinek csápjai nyúlnak ki.

Ezekkel a „csápokkal”, linkekkel lehet a portált beágyazni az internet virtuális világába. A link, pontosabban hyperlink, egy ugrópont és kapocs, amely összeköti az interneten lévő tartalmakat.

Már említettük a hivatkozásokat (linkeket), amelyeknek három fajtája van attól függően, hogy a mi a portálhoz való viszonya: belső hivatkozás (portálról mutat portál másik tartalma felé), kimenő hivatkozás (portálról mutat idegen portálra), bejövő hivatkozás (idegen portálról mutatat saját portálra).

E három irányú linképítés egy nagyon kiemelt terület, mert ez az alapja annak, hogy életképes legyen a portál. Nem mindegy, hogy milyen portálokkal állunk kapcsolatban, mert vannak ún. erős portálok és gyenge portálok. Az erős portálokat a Google magas index-szel látja el, így a kapcsolatfelvétel után a Google a mi portálunk erős portállal összekötött tartalmát is erősebb index-szel látja el. A legerősebb linknek a Google-rangsorolás szempontjából a tartalomban elhelyezett linkek és azokon belül is a szöveghez kapcsolt link, nem pl. képhez rendelt link. Annak nemigen van jelentősége erősség szempontjából, hogy vizuálisan mekkora a link feltüntetettsége a képernyőn, bár nyilván a látogató jobban észreveszi.

A kimenő, átirányító linkekkel óvatosan kell bánni, mert a túl sok az gyanús a Google számára és inkább kontraproduktív rangsorolás szempontjából 2012. április 24-e óta, a Google Pingvin – értéktelen katalógusokban szereplő linkeket hátrébbsorolással „büntető” – algoritmusának alkalmazása óta.

A linképítés alfája és omegája, hogy a portálunk értékes tartalmú legyen. Ez az alapja annak, hogy más portálok hagyományos úton való megkeresésére pozitív visszajelzést kapjunk: portálunkra mutató linkhez jussunk.

Nagyon lényeges, hogy a linképítés ne legyen erőltetett. Inkább kevesebb, de jó minőségű linkekkel rendelkezzünk, ne mennyiségi alapon cselekedjünk. Ezek hosszabb távon stabilabb pontok is, ami az internet változékony világában különösen értékes jellemző. Ha a minőséget tartjuk szem előtt, nem kell beleszaladni a kétes, Google algoritmusokat kicselező próbálkozásokba. Ezekről a továbbiakban szólunk.

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.


CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink

(X)

Keresőoptimalizálás és a marketing

CégbarátA keresőoptimalizálás következő nagy területe az ún. on-page SEO, azaz a technikai beállításokon kívüli portáltartalom kialakítása.

A tartalom azért fontos, mert a webböngészőprogramok számára ez az egyik legeslegfontosabb rangsorolási tényező, kedvező indexálással honorálják.

A tartalom legyen egyedi és gyorsan – lehetőség szerint – napi szinten változó. De ez még mind nem elég ahhoz, hogy a keresőrobotok meg is találják a tartalmat. Ehhez szükséges az ún. kulcsszókészlet kialakítása, amelyet tudatosan kell használni a portál tartalmának

Emlékeztetőül: a keresőoptimalizáláshoz tartoznak azon portáltevékenységek, amelyek célja, hogy a webböngészők keresőprogramjainak/-motorjainak/robotjainak adatgyűjtő tevékenysége nyomán kialakuló értékelésben a lehető legelőkelőbb helyre kerüljön a portál a webböngészőben érdeklődő által lefolytatott keresés nyomán.

Mint említettük, legfőképpen a meta tagba beillesztett rövid leírás az, amelyet a keresőmotorok pásztáznak és érzékelnek.

Na de milyen is legyen ez a szöveg, ez nagyon nem mindegy!

Itt értünk el egy nagyon fontos internetes fogalomhoz: a kulcsszóhoz, mely az „on-page seo”-hoz tartozik.

Hát valóban a helyzet kulcsa, milyen szavakat használunk a rövid leírásban. Olyan szavakat, amelyekre nagyobb valószínűleg szerint rákeresnek az érdeklődők.

Ehhez korábban nagy segítséget jelentett a Google Kulcsszótervező, amely a Google-ban addig keresett szavakat gyűjti össze és ajánlja fel azokat használatra.

Ma már ez korántsem tekinthető hatékony segítségnek, hiszen a jövőbeni új keresett szavakhoz nem nyújt támpontot.

A megfelelő szavak megtalálása feltételezi, hogy kellő módon pozícionálva van a profil, megvan a piaci rés (ahol a kereslettel szemben a kínálati oldalon csak mi állunk) és a célközönség is optimálisan behatárolt. Ha ez a két összetevő megvan, akkor gyerekjáték egy kis agytornával összeszedegetni azokat a szavakat, amelyek a két elem találkozási pontjainál bukkanhatnak fel és nemcsak szorosan, hanem távolabbról is kapcsolódnak a profilhoz. Így sokkal intelligensebben és kreatívabban lehet a szavakra rálelni. A versenytársakra is ezen a ponton keményen rá lehet verni az előnyt, hiszen az értékes, de mások SEO tevékenységében elhanyagolt kulcsszó tekintetében a verseny kisebb.

Legfeljebb 3 szó hosszúságú magyar kulcsszavakat gyűjtsünk. Használjuk a többes számukat, ragozott alakjukat is.

A kulcsszókutatás egy széles ötleteléssel kezdődik, egészen távoli kulcsszavakat se vessünk el. Majd a Google kulcsszótervezőjéből még lehet ötletet meríteni. Az e két merítésből érdemes elkezdeni a Google keresőjében tesztelni a szavakat, vajon ténylegesen mi jön fel. Főleg a konkurenciára kell ilyenkor figyelni. Ezután tovább kell finomítani a kulcsszavakat, érdemes megtartani a kevéssé gyakori találatokat eredményező kulcsszavakat is. 4-5 havonta ezt a folyamatot meg kell ismételni, hogy a piac érverésén lehessen tartani a kezünket.

A jó kulcsszókészlet folyamatosan tereli az érdeklődőket az oldalra, látogatót generál belőlük és mindezért nem kell napi tevékenységet kifejteni.

Ami nagyon fontos, hogy a portálfejlesztő a portáltulajdonos, esetleg marketinges nélkül nem képes jó kulcsszavakat találni, ehhez szakmai segítséget kell kapnia.

Attól óvakodni kell, hogy a kulcsszó mögött egyszerű és releváns, akár rövid tartalom legyen, mert ennek hiánya rangsorolási hátrányhoz vezet és a „túlseozás” negatív hatású lesz.

Szolgáltatáscsomagjaink a hátrányos helyzetű kisvállalkozások a marketing világába történő bevezetését szolgálják, részükre testreszabott marketingfejlesztést, illetve médiaszolgáltatást biztosítunk.

—–
A sorozat a VELARI Nonprofit Kft. közreműködésével készült. A VELARI egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketing tevékenységének megsegítésére fókuszál. Programjainkról és tevékenységünkről további információkat a Szalakóta honlapon lehet találni.

CÉGBARÁT vállalkozásfejlesztési programunk megvalósítása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00301 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával jön létre.

A sorozat következő, vagy előző írásait a CÉGBARÁT kifejezésre keresve található meg! (A szerk. megjegyzése.)

Ajánlott oldalak:
Domain-név
Mélylink

(X)